Mi történik, ha az elhíresült Isten-Haza-Család triumvirátusból kettőnek azonnal szüksége van ránk, ráadásul ütköző érdekekkel, a harmadik pedig épp nem igazán segíti a döntéshozatalt? Ezt a kérdéskört, és a belőle kiinduló megannyi más kérdést is vizsgálja a Loupe Színházi Társulás legújabb színházi előadása, melyet –ahogy a társulat fogalmaz– a színészek improvizációi alapján és ellenére Horváth János Antal írt és rendezett. A Loupe előadásának jelenleg a Marczibányi Téri Művelődési Központ ad helyet, ami meglepően nagy befogadóképességű nézőtérrel rendelkezik, és meg is tölti a Loupe teltházzal minden előadásuk alkalmával.
Az alaptörténet meglehetősen egyszerű és hétköznapi, mindannyiunk számára ismerős lehet. Adott két házaspár, akik minden második héten együtt ebédelnek. A lányok testvérek. Rendszeresen megbeszélik az élet dolgait egymás között. Finoman szólva sok kérdésben nincs egyetértés közöttük, ám ez még önmagban nem jelent problémát kulturált keretek között. A neuralgikus pontokra később még kitérek. Hamarosan értesítések pittyennek a telefonokon: az államfő perceken belül bejelentést tesz. Már megint mi lehet az? Elkezdődik a nemzetiszín zászló előtt felvett nemzetnek intézett videóüzenet. Az országot támadás érte. Egy rakéta csapódott egy határmenti településbe. Négyen meghaltak. Az ország nem nézheti tétlenül honfitársainak igazságtalan halálát. Cselekedni kell. Ez már a mi háborúnk is. Azonnal elrendelik a katonakorú férfi lakosság besorozását. Tizenkét óra múlva pedig lezárják a határokat. Szereplőinknek gyorsan kell döntést hozni, ami az egész életükre hatással lehet.
Az előadás remek pszichológiai érzékkel vizsgálja, hogy mi történik egy mikroközösséggel és annak tagjaival egy nem várt, sokkoló hír hatására? Miként reagálnak rá, kit és mit helyeznek előtérbe? Hogyan keresztezik és hogyan akadályozzák egymás útjait? Hogyan próbálnak egyszerre a hazának, a családjuknak és önmaguknak is megfelelni? Milyen stratégiát választanak a lehetséges túléléshez, és mennyiben befolyásolják egymás stratégiáit? Tudnak-e közösségként együtt működni, avagy mindenki csakis a jól felfogott, önös érdekeivel foglalkozik akár még a másik kárára is?
Eggyel magasabb aspektusból nézve: mit kezdenénk akkor, ha Magyarország belekeveredne egy háborúba? És miközben a szereplők keresik a válaszokat a kérdések véget nem érő sorára, kirajzolódik ennek a négy embernek az arca, valódi jelleme. Filmszerű és egyszersmind zseniális a darab történetvezetése. Szövegközpontú színházat látunk. Rengeteg információt kell befogadnunk, és nincs benne egyetlen felesleges-, vagy töltelék félmondat sem. Mindennek, ami a színpadon elhangzik, történik, súlya és jelentősége van.
A két házaspár Böbe (Ullmann Mónika) és férje, Marci (Lengyel Tamás), illetve Böbe húga, Julcsi (Földes Eszter) és férje, Beni (Molnár Áron). Amiben csak lehetséges, különböznek egymástól. Julcsi és Beni egyszerűbb emberek, Beni ráadásul kifejezetten nyitott a kormányzati, valamint a még annál is szélsőségesebb propagandára, az összeesküvés-elméletekre. Hiszékenység és befolyásolhatóság jellemzi. Az a típusú ember, aki megpróbál mindent megoldani okosba’, mert ő mindent jobban tud másoknál, a felelősséget persze amilyen messze csak lehet, igyekszik elkerülni. Miközben hangoztatja, hogy a hazájáért gondolkodás nélkül menne a háborúba, éles helyzetben rájön, hogy egyrészt beszari ehhez, másrészt van felsége és gyereke, akikről gondoskodnia kellene.
Meg is állnék itt egy pillanatra, hiszen aki valamelyes ismeri Molnár Áron közéleti gondolkodását, aktivitását és az ügyeket, melyek mellett teljes vállszélességgel kiáll, tudhatja, hogy semmi nem áll távolabb tőle, mint a darabban számára fontosnak megjelenített „értékek” képviselete. Szóval igazi ínyenc falat számára ez a szerep, nézőként pedig meg lehet csodálni, milyen az, amikor a színész beleereszkedik egy, az övétől teljesen eltérő felfogásba. Mindez igazán nagyformátumú, sokoldalú és nyitott színészre vall, őszinte elismerés jár ezért.
Böbe és Marci teljesen más karakterek. Értelmiségi pár. Régóta akarnak gyereket, de egyelőre eredménytelenek a próbálkozásaik. Nyitott és befogadó gondolkodás jellemzi őket. Marci habitusa teljesen ellentétes Beniével. Nyugalomra, higgadt és racionális gondolkodásra törekszik, tényalapú döntéshozatal jellemzi, a tényeket objektív forrásokból gyűjti össze. A kritikus helyzet bekövetkezésekor nyugodt, összeszedett, kontrollált igyekszik maradni, nem akarja elveszteni a fejét és a káosszal sodródni.
A határátlépés alaphelyzete a két férfi viszonyában következik be. Beni akar valamit Marcitól. Azért, hogy ezt a valamit megszerezze, nagy, és senki által nem kért, továbbá Julcsival sem egyeztetett módon akar cserébe Marcinak adni valami olyasmit, amire meg neki lehet szüksége. Többszörösen is manipulatív és tisztességtelen helyzet alakul ki, melyben teret kap a személyeskedés, az érzelmi, később már nem is csak feltétlenül érzelmi zsarolás, és persze az indulatok elszabadulása. Egyre mélyebben ássák bele magukat és ezáltal egymást is a kilátástalanságba. Közben a kialakult helyzet vélt-, vagy valós megoldásától is egyre távolabb kerülnek.
Az sem sokat javít a helyzeten, hogy lassan kirajzolódik az is, hogy Beni a magánéletben is sunnyog. Ebben a felfokozott élethelyzetben derül ki, mennyi kibeszéletlenség és megoldatlanság van a kapcsolatukban Julcsival, és mennyi rossz döntéshez és kilátástalansághoz vezet mindez. Az előadás felvillantja azt a régóta általam is hangsúlyozott vesszőparipát, hogy mára igencsak meghaladott már az a nézet, hogy a magyar jövő kulcsa a mennyiségre törekvő, hitelfelvételekkel ösztönzött szaporodás. Napjaink is igazolják: minőségi oktatás, tanárok, egészségügy, kórházak, orvosok, és egyáltalán egy élhető ország nélkül ez csak öncélú és felelőtlen reprodukció, semmi más…
Van-e megoldás a történet szereplőinek igazi problémáira? Hogyan befolyásolhatja ezt a háború, mint még igazibb probléma? Erre keressük közösen a válaszokat az előadás szereplőivel. Jó látni, hogy a Loupe Színházi Társulás a társadalom széles spektrumát szólítja meg. A Becsapódás a mában játszódik és a mának szól. A benne megjelenő intézmények, konfliktusok, mechanizmusok mind a mi mindennapi életünk szerves részei. Ezért tud a darab mindenkihez eljutni, aki nyitott szemmel éli az életét ma Magyarországon. Érdemes-e élni haza nélkül? Vagy érdemes meghalni egy hazáért, ami már sosem lesz a miénk? Végül lehet, hogy nemcsak az országból, de a szobából sem jutnak ki.
Izgalmas és feszített előadás született, bőven akad hazavinni és elgondolkodni való üzenet benne. Még abban is segíthet, hogy mi mit tegyünk másképp, ha a dolgok egyre rosszabbra fordulnak és az előadásban felvázolt helyzet valósággá válik nálunk is. Persze annak sincs akadálya, hogy háború nélkül is megvizsgáljuk a saját életünk csúsztatásait, gyarlóságait és hazugságainkat. És a gondolkodásunkat családról, jelenről, jövőről, en bloc az életről!
Fotó: Kaszner Nikolett
BECSAPÓDÁS – Loupe.hu színházi társulás – ÚJ BEMUTATÓ
