A Budaörsi Latinovits Színház rendkívül jó időzítéssel nyúlt egy kifejezetten érzékeny témához. Az évad végén Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező –aki időközben újabb 5 évre a színház vezetésére vonatkozó megbízatást is elnyerte, melyhez szívből gratulálok– olyan előadást állított színpadra, mely egyrészt komoly társadalmi párbeszédet kezdeményez (ahogy ezt a darab címe is sugallja), másfelől az országban a családokat illető hurráoptimista hangulat helyett sokkal inkább a hús-vér valósággal foglalkozik, és ezáltal már most látható, hogy mágnesként vonzza a nézőket Budaörsre.
A családalapítás kérdéséről, kihívásairól, egyáltalán arról, hogy szabad-e, érdemes-e, és lehet-e felelősen belevágni ma Magyarországon, magam is sokat beszélgetek, vitatkozom. Egészen furcsa és paradox élmény számomra, hogy bár elég markáns véleményem van a kérdésben, mégsem vagyok vele egyedül. Izgalmas, hogy a nyitott kérdéseimre sok esetben a színház, köztük ez az előadás adja meg a választ. Vagy csak megerősítést, hogy a gondolkodásom igenis felelős annak ellenére, hogy messzemenően szembe megy a mai magyar mainstream üzenetekkel. Sokszor a bennem megfogalmazódó konkrét kérdések hangzanak el ugyanúgy a színpadon – ez szintén katartikus.
Mit látunk? Minden irányból a gyerekvállalás szinte már erőltetett ösztönzése zúdul ránk. Hitelkonstrukciók, hazafias kötelességtudat, és sok egyéb támogatja a szaporodásunkat. Nőjön a létszám agyatlanul. A mérleg másik serpenyőjében viszont nincs oktatás, nincs egészségügy. Körülnézünk, és látjuk, hogy a kórházak haldokolnak, az orvosi kamarát szétzúzzák, a tanáraikért tüntető diákokat könnygázzal oszlatják. Közben az éj leple alatt megszületik egy magyar életmódról szóló törvény, ami voltaképp lehetővé teszi, hogy a magyarok egymást jelentsék fel, ha a kormányzatnak nem tetsző, vagyis másként gondolkodó emberrel találkoznak. És mindez csak az utóbbi néhány hét teljességet mellőző kivonata az itthoni történéseknek.
Igen, beszélnünk kell Kevinről. Nagyon sürgősen. Mert mi van akkor, ha ennél sokkal speciálisabb, de nagyon is létező helyzettel kell szembenéznie egy nőnek, anyának a már megszületett gyermekével kapcsolatban? Eva, Kevin anyja (Pelsőczy Réka / Hartai Petra) munkájában sikeres, kiegyensúlyozott fiatal nő. Rátalál a szerelem Franklin (Ilyés Róbert / Böröndi Bence) személyében. Köztük is felmerül a gyerekvállalás terve. És bár Eva az első pillanattól kezdve ellenállást érez ezzel kapcsolatban, mégis a férje és a társadalom nyomására (ld. „ez a dolgok rendje és módja”, „mindenkinek van gyereke”, „gyerek nélkül nem lehetsz igazi nő”, stb…) belevágnak a babaprojektbe. Kevin a születése pillanatától gyakorlatilag elfordul az anyjától. Zsigerből megérzi, hogy a nő nem akarta őt. És nem is lehet ezért hibáztatni.
De a gyerek már ott van, él. Eva neveli, foglalkozik is vele, de a kapcsolatuk sosem válik igazán szülő-gyermek kapcsolattá. Pedig tudjuk, hogy a fiúgyermek számára az anyával való szoros kapcsolat kiemelten fontos a mentális és érzelmi fejlődés szempontjából is. Franklin persze rajong a fiáért. Mégis, ebben a nemkívánatosságot sugárzó légkörben valami eltorzul, vagy ki sem fejlődik Kevinben. Valami, ami ahhoz kellene, hogy emberi életet legyen képes élni, és az embertársai felé szeretettel tudjon fordulni. Ehelyett lassan, de biztosan egy gonosz és torz Frankenstein-gyerek válik belőle. Egy szörny. Olyan, aki végül tömegmészárlást követ el az iskolájában.
Nehéz megállapítani, hol lehetett olyan pont, ahol az életek kisiklása még elkerülhető lett volna. Eva nem állt készen a gyermekvállalásra, mások nyomására, és a férje esetleges elvesztése miatti félelemből hajszolta magát bele egy olyan vállalásba, ami nem az ő útja. Kevin szörnyű tette után viszont az ő élete is széttörik. Nem tudja nem magára vállalni a felelősséget, holott valójában olyan terhet cipel, amelyért nem feltétlenül felelős.
Mi van, ha nem is annyira fekete-fehér a dolgok közti ok-okozati összefüggések láncolata? Mi van, ha Kevin egyszerűen gonosznak született, és bestiális tettének Eva semmilyen módon nem vehette volna elejét? Ugyanígy feltehető persze az a kérdés is, hogy mi van, ha Kevin csak figyelemre, törődésre, szeretetre vágyott? Hogy egyre növekvő gonoszkodásaival csak fel akarta hívni magára a figyelmet: itt vagyok, anya, foglalkozz velem, hallgass meg, vegyél emberszámba, szükségem van rád! Valóban a gyerek lehet a megoldás egy pár életében bármilyen nehézségre? És ha már van gyerek, valóban szükséges vállalni egy másodikat is úgy, hogy az első nevelésével is komoly problémákba ütközünk? Vajon mi Kevin válasza arra a neki szegezett kérdésre, hogy miért tette, amit tett?
A történetben fontos szerepeket tölt még be Takács Katalin, aki az események előrehaladásával különféle karaktereket elevenít meg a színpadon. És a feszültséget, a torkunkban növekvő gombóc érzését fokozza Kevin húgának, Celia-nak jelenléte, akit Koós Boglárka játszik.
Kemény, nehezen emészthető, végig pattanásig feszült előadást látunk. Egy olyan történetet, ami mindenki számára fontos mondanivalót hordoz vagy azért, mert van már családja, vagy azért, mert nincs még. Olyan útravalót, szempontrendszert és gondolkodásmódot támogat az előadás, ami az első helyen a felelősség kérdését vizsgálja. Önmagunk és a társadalom felelősségét is. Mindenki szabadon dönt persze végül, milyen utat választ. De ha az életünk során nagyobb hangsúlyt adunk a tudatos tervezésnek, a tettek és következmények mély végiggondolásának, nagyon sok kisiklástól kímélhetjük meg önmagunkat és a számunkra fontos más embereket is.
A történetet egyébként Eva meséli levelekben Franklin-nek. A rendezés alap koncepciója, hogy a házaspár fiatalkori és jelenkori alakban is megjelenik a történetben, ezért is az osztott szereposztás. Pető Kata kreatív jelmezei is sokat segítenek megérteni, mikor kinek a karaktere szerepel a színpadon. A színészi játék megható és átható. Bárki nagyon mélyen bele tud helyezkedni a szereplők helyzetébe függetlenül arról, hogy élt-e át hasonló traumát a saját életében. Ez annak is köszönhető, hogy a színészek is nagyon mélyre ásnak magukban, és tényleg átszellemült lelki állapotban vannak jelen végig. A legnagyobb utazást Fröhlich Kristóf és Pelsőczy Réka személyében fedeztem fel. Pelsőczy Réka arcát egészen közelről figyeltem a bemutatón. A tapsrendnél a harmadik visszatapsolásnál érkezett el az a pillanat, amikor a szemébe szökő könnyeket először váltotta fel egy mosoly a nézők felé. Mindaddig feszülten szerepben volt, és csak abban a pillanatban olvadt fel a jég. Ezek azok a pillanatok, amik a színháznak a semmi máshoz nem hasonlítható varázsát és katarzisát adják. Ezeket a pillanatokat viszi magával a néző is a legféltettebb helyen a szívében.
Pelsőczy Rékának és Hartai Petrának is elhittem az erős, szuverén, felvilágosult, tudatos és célirányos nő karakterét. Mindketten hitelesen képviselik azt a nőt, aki ma példaképként szolgálhat mindannyiunk számára. A két férfikarakterben azt a bejárt utat fedeztem fel, ami egyben a fejlődésük is: Böröndi Bence a még játékos, romlatlan, boldogságra törekvő, a családjának a legjobbat megadni akaró férfi. A családalapítás erőteljes ösztökélése nem rosszhiszemű a részéről. Valószínűleg ez hozott szemlélet. Mindig tiszta lélekkel fordul a felesége felé. A jelenben látható férj, Ilyés Róbert már más karakter: higgadt, nyugodt. A kataklizma összes tanulságával, és az ebből megszerzett bölcsességgel jelenik meg a történetben. És a tudattal, hogy van, ami végleges és visszafordíthatatlan…
A konkrét események mellett a darab számos mögöttes kérdést is felvet a nők egyenjogúságával, munkaerőpiaci helyzetével, anyai szerepekkel, sztereotípiákkal kapcsolatban, melyek még mindig ismerősek lehetnek Európa közepén, egy 21. századi elvileg felvilágosult társadalomban. Az persze, hogy egy kis európai ország inkább a feudális intézmények visszavezetése felé halad, egyre komolyabb felkiáltójelként teszi aktuálissá a történetet.
Budaörsre továbbra is menni kell. Mindig képesek megújulni, és ez viszi magával a nézőket is. Hasonló sikereket és eredményeket kívánok a következő öt évre is a társulatnak és a teljes stábnak! Mert ez a színház menedék. Vigyázni kell rá.
Fotó: Budaörsi Latinovits Színház
Beszélnünk kell Kevinről (rendező: Berzsenyi Bellaagh Ádám) // WERKFILM
