Igazán hiánypótló előadás született a Radnóti Színházban a Ginával, és ezzel erősen nyitja a teátrum a 2020 / 2021-es színházi évadot. Számomra nagyon kedves, ahogyan a Radnóti klasszikus kőszínházi formában, stabil állandó társulattal súlyos előadásokat tesz színpadra általam a leginkább kedvelt, prózai színházi formában.
Maga a történet első ránézésre nem bonyolult, hiszen a magyar társadalom széles rétege számára ismerős alaphelyzetből indul ki. Adott egy középosztálybeli család, anya (Török-Illyés Orsolya), apa (László Zsolt), és az ő szeme fényük, fiatal fiacskájuk (Nagy Márk). Átlagos módon élik szürke hétköznapjaikat. A szülők 25 éve tartó házassága már nem igazán nevezhető lángolónak, a szexualitás lassan kivész a kapcsolatukból. Fő törekvésük, hogy előteremtsék a család tisztességes megélhetéséhez szükséges napi betevőt és embert faragjanak a fiukból. A feszültség és boldogtalanság szinte tapintható az együtt létezésükben. Az a fajta lelki konfliktus, melyről nyíltan talán nem beszélnek, de a gyerek zavarodott viselkedésén, furcsa barátain keresztül tetten érhető mégis. A fiú, Ákos élsportoló, a város vízilabda csapatának büszkesége. És mint ilyen, folyamatos megfelelési-, illetve teljesítménykényszer nyomása alatt él. Elvárások szegezik útját minden oldalról.
Aztán eljön a hétvége, amit Ákos a barátaival tervez tölteni. Előzetes telefonbeszélgetésével beavatja a nézőt, hogy a bulin persze lesznek csajok, és minden egyéb jóság is, ami a garantáltan jó hangulathoz kell. Erről a bizonyos buliról csak az anya tud, az apa előtt titkolják, mert ő biztosan nem engedné el a fiút. És miközben a hétvégén a házaspár –nem teljesen érdek nélkül– vendégül látja a család régi barátját, egyben azóta nagy karriert befutott vízilabda edzőt (Schneider Zoltán), a házukban egyszer csak megjelenik egy nyomozónő (Martin Márta), aki közli velük: fiukat az egész társasággal, akivel a hétvégét töltötte, letartóztatták, ellenük kiskorú bántalmazása miatt eljárás indult.
Vajon mi történt? A történetből lassan bontakozik ki, hogy a srácok hívatlanul érkeztek meg egy házibuliba, melyen egy kiskorú társaság lánytagjai ünnepeltek éppen születésnapot. Az egyik lány Bogi (Hajdu Lujza / Kizlinger Lilla) rosszul lett, az este jó része számára kiesett. Csak az időközben a közösségi médiában róla készült fotók árulkodnak arról, hogy valami olyasmi történt vele, amit ő nem akart és nem is emlékszik rá. Kiszolgáltatott helyzetben, önmagáról nem tudva vált könnyen kapható lánnyá úgy, hogy erről az egészről fogalma sem volt. Nem, ez nem alkohol. Ez valami egészen más. Valami manapság sokkal trendibb, könnyen hozzáférhető és ezzel együtt mérhetetlen károkat okozó cucc. GHB.
„Ugyancsak használják bódult euforikus állapot előidézésére (számos országban illegálisan) vagy randidrogként, nemi erőszak elkövetésére (ellenállás-képtelenné teszi az áldozatot a bűncselekmény elkövetésekor). Rengeteg a szlengnyelvből ismert neve létezik a nemzetközi kábítószerpiacon. A fogyasztásakor fellépő hatások jellemzően (az elbeszélések szerint) hasonlítanak az alkohol és az ecstasy használatakor megismert jellemzőkre, mint például eufória, gátlástalan fokozott érzékiség és empathogenesis. A GHB hatása 1,5-3 óráig tart, de akár hosszabb időtartamú is lehet, ha nagy mennyiségben került felhasználásra, vagy ha alkohollal keverik. Ezek fokozzák a táncparketten az emberi szervezetben felhalmozódó hangulatot. A fogyasztók úgy érzik, fokozniuk kell hangulatukat, ha egy klubban vagy buliban vannak. Úgy gondolják, hogy jár egy kis adag GHB mint élénkítő és afrodiziákum. A GHB-t úgy is nevezik, hogy a folyékony extasy, folyékony X, vagy folyékony E, mert a tapasztalatok szerint eufóriát és szociabilitás változást vált ki. Magyarországon a „Gina” név terjedt el. Használata során a táncparketten révület jelei mutatkoznak. A GHB-t mint kábítószert gyakran randidrogként azonosítják. A GHB-t szexuális zaklatás céljából használják. A sértett a mérgezéskor nyugtató hatású italban fogyasztja el, ami általában alkohol. Azonban nehéz megállapítani, hogy milyen gyakran használták a GHB-t a nemi erőszak megkönnyítése érdekében. Ugyanis egy nap után nehéz a kimutatása a vizeletmintából. Sok áldozat képtelen felidézni a nemi erőszakot, csak bizonyos idő után.)”
(Forrás: Wikipedia)
Nos igen, ezzel kábították el a srácok a fiatal lányt és hozták szégyenbe mindenki, az egész város előtt. És a történet itt kezd izgalmassá válni, mert ehhez a helyzethez mind az áldozatnak, mind az elkövetőknek, mind a hozzátartozóknak viszonyulniuk kell. És persze az egész városnak, hiszen az esetnek hamar híre megy, és jó magyar szokás szerint mindenkinek azonnal van róla véleménye.
Számos kérdés vizsgálandó és feltehető az ügyben, bármely szereplő szemszögéből nézzük is a történetet. A lány nyilvánvalóan szégyent érez, amit nem tud magáról lemosni. És bár a fiút lelkiismerete nem hagyja nyugodni, mert miután az ügyet befolyással eltussolták, felkeresi a lányt személyesen. Ám a lánynak ilyen súlyos ügyben nem elég a négyszemközti bocsánatkérés. Mert a nevét, becsületét és tisztességét egy egész közösség előtt mocskolták be. Ezért egyetlen feloldozást tud adni: ha a fiúk az egész városnak elmondják, mi is történt valójában. De vajon vannak-e ennyire tökösek ezek a macsók? Hol húzódnak az egyéni felelősségvállalás határai, törésvonalai? Meddig terjed a szülők felelőssége? A szülőknek, akik dédelgetik és burokban nevelik meggyőződésük szerint mindig ártatlan csemetéjüket. Túlszerették, túlvédelmezték, és ezzel együtt elfelejtették a döntésekkel járó felelősséget belé nevelni. Ez pedig már az ő felelősségük is. Az anya visszaemlékszik egy korábbi esetre, melyben utólag már bizonyossá vált, hogy gyereke nem ártatlan. Mindez az áldozat anyjával (Moldvai Kiss Andrea) folytatott beszélgetéséből rajzolódik ki. A gyerek tehát a saját anyját csapta be, hazudott neki és hozta ezáltal lehetetlen helyzetbe.
Akarva, vagy akaratlanul a szülők sorozatos hibái is vezethetnek ilyen helyzetekhez. Az, hogy ilyesmi megtörténhet, sosem véletlen. Lassan kibomló folyamat eredménye, és csupa rossz, mérgező mintáé, amiben a gyerek él otthon. Belé szivárog, és ez válik a számára természetessé. Említettem, hogy a szülők házassága nem épp egy boldog életközösség. Az apa lépten-nyomon tárgyiasítaná a nőt, válogatott kifejezésekkel hozza újra és újra a tudomására, hogy meg akarja dugni. A házasélet számára kb. ennyiben ki is merül. A zaklatás legkülönfélébb formái merülnek fel a darabban. Olyan nüansznyi apróságok, melyekre egyébként legyintünk, hiszen még jópofa csipkelődésnek is tűnhet. Ez a tárgyiasítás a leginkább az apa és a vízilabdaedző beszélgetésében érhető tetten, ahol egymásra licitálnak a legkülönfélébb nőkkel kapcsolatos degradáló, tárgyiasító megjegyzéseikkel. Finoman, de megjelenik ugyanakkor a másik véglet is a darabban: a túlzott emancipáció, a férfiak bármilyen fajta (beleértve a normálist is!) közeledésének abúzussá minősítése. Valahogy nem találjuk a középutat a végletek között és mintha kezdenénk megfeledkezni róla, mi normális és mi egészséges. Persze ki az a bíró, aki ezt eldönti?
A problémákat nem csak a szülők inkompetens viselkedése és hozzáállása okozza, sőt fokozza. A politika, a korrupció, a befolyás és hatalommal visszaélés ugyanolyan fajsúllyal van jelen a történetben és ezek csak olajat öntenek a tűzre. Kéz a kézben járnak a szexuális visszaélésekkel. A korrupció fészkében felfelé törtető edző és a karrierjében előrelépés lehetőségét meglátó rendőrnő ugyanúgy szükséges ahhoz, hogy végül szemet hunyjanak az ügy felett és magára hagyják a fiatalokat. Mind az elkövetőt, akiről sosem tudjuk meg, tanult-e az esetből, hiszen tette végső soron következmények nélkül maradt. Mind az áldozatot, egy fiatal lányt, akinek derékba tört az önbecsülése, beszennyezve, besározva, szégyenbe hozva él tovább. És bár próbál szembesülni és szembesíteni, ez irányú törekvése eredménytelen marad. Nem kap feloldozást, sem valódi segítséget.
Az előadás elsődlegesen és vastagon aláhúzva a felelősségvállalás- és hárítás problémakörét vizsgálja nagyon pontosan, életszerűen egy mának és máról szóló történetben. Edukációs erejű, érzékenyítő színdarabnak tartom. Miközben néztem a darabot, az jutott az eszembe, hogy annak idején, amikor középiskolás voltam, az osztállyal mentünk kötelező jelleggel színházba archaizáló darabokat nézni, amik persze nem kötöttek le senkit, hiszen bár gyönyörűek voltak a kosztümök és a díszletek, a gyerekek nem érezték magukat megszólítva, nem érezték magukénak a történetet. Helyette az olyan friss előadásokat, mint a most létrejött Gina, kötelező jelleggel nézetném meg nem csak a fiatal (elsősorban középiskolás) korosztállyal, de a szülőkkel is. Hogy miért? Mert a fiatal valóban nem számol a felelősséggel, és tettei súlyával. Viszont ez a darab nem csak kérdéseket tesz fel, mint általában a színház. Tovább megy ennél. Végigvezeti, hogy milyen döntésnek (vagy döntés elmaradásának) mi a következménye. Abban biztosan nagy segítség lehet a darab, hogy megmutassa és ráébressze a fiatal nemzedéket arra, hogy döntéseket mindig hozni kell. És éles helyzetben, amikor valaki fel sem fogja, hogy tette már egy könnyelmű döntés, talán megelőzhető annak meghozatala, ha belehasít az elméjébe, mit látott a színházban.
Hasonlóan edukációs erejű előadás az általam látottak közül a Széttépve című egyszemélyes darab is Szabó-Kimmel Tamással a Belvárosi Színházban. Olyan kincsek, iránymutató segítségek ezek, amik tényleg ott vannak a polcon, csak le kell emelni őket. A szülőknek is segítség lesz a nevelésben, a gyerekeknek pedig garantáltan meghatározó élmény. Arról nem is beszélve, hogy ha a gyerek nem a „remény színházának” ürességét látja, hanem bevonódik egy történetbe, mert a sajátjának érzi, megfelelő döntéseket hoz majd és felelős felnőtté válik. Nem utolsó sorban pedig a színházhoz, mint közeghez is kötődni kezd majd, amivel olyan világot fedezhet fel magának a drogok helyett, amik az egész életén át elkísérik és terelgetik majd – ezúttal jó irányba.
Schwechtje Mihály rendezését szívből ajánlom kortól és nemtől függetlenül mindenkinek, aki olyan színházi élményt keres, melynek során bevonódhat egy mélyen emberi történetbe. Aki szeret katarzist átélni, hosszasan elgondolkodni a látottakon és beépíteni a mindennapokba. Saját és szerettei mindennapjaiba is. Egy biztos: ártani nem fog senkinek!
Fotó: Dömölky Dániel
[pvcp_1]
